A kezdetek

0
451
views

Miért kezdtem el?

Magát a naplót azért, hogy az általam tapasztalt élményekből és tanulságokból más is tanulhasson. Erőmerítésre, hogy bizonyosságot nyerjen az az elmélet, hogy ha kitartóak vagyunk, el tudjuk érni,amit akarunk, mert tényleg csak rajtunk múlik, nem máson.
Lehet meghozza a kedvét azoknak, akik, ahogy én: távolról áhítozik, hogy kipróbálja ezt a sokrétű sportot.
Lehet annak is érdekes lehet, vagy segíthet, aki bár nem akarja kipróbálni, egyszerűen csak ihletet meríthet a saját küldetéséhez.
Vagy azoknak, akik egyszerűen szeretnek olvasni.

A kezdet


Nem voltam soha nagy sport rajongó. Egyedül annyit tettem, hogy négy évente rá tudtam magam venni, hogy megnézzem a nyári olimpiát.
Annyi izgalom elég is volt. Néha rátévedtem egy-egy sport adóra, de nem tudott eléggé lekötni, így hamar tovább kapcsoltam.

Ebből következett, hogy ha nézni se akartam, a sportolás még annyira se jöhetett szóba.

Egészen addig, míg megismertem a párom, akiről szinte az első beszélgetések során kiderült, hogy szereti a jégkorongot.

Úgy voltam vele, “túlélem”.

Ismertem foci rajongót, aki mellett nagyon jókat rajzoltam a mérkőzések alatt, míg ő nagyon drukkolt…

Persze szerette volna nekem megmutatni, miről is szól a dolog. Egy videót indított el, amiben a sportra jellemző dolgokat mutatták be. Erre olyan tisztán emlékszem, mintha csak tegnap történt volna, megbabonázott, ahogy a játékosok erőnek erejével vágtak át a játéktéren és bravúros manőverekkel szedték el egymástól a korongot. De ami még szembeötlőbb volt, azok a kapusok félelmet nem ismerő védései.
Ha elestek, ütköztek, verekedtek, nem menekültek le a pályáról, mint a focisták (kivéve, ha ezért kiállítást kaptak 🙂 ), hanem talpra álltak és folytatták.

Ez már az elején nagyon imponált nekem. Piszkálta a fantáziám, de még csak repedést okozott, áttörést nem.

Az ominózus videó:

Az akkor jött el, mikor augusztusban kimentünk a Tüskecsarnokba, egy U18 magyar-szlovák meccsre. Arra már nem emlékszem ki nyert, de nem is ez volt a lényeg.
A TV a töredékét sem adja át annak az atmoszférának, ami élőben van. A vakítóan fehér pálya, rajta a játékosok, ahogy bejönnek, majd felsorakoznak a kezdésre…

A jég “szaga”.

Azonnal szerelmes lettem.  És hamar rá kellett jönnöm, hogy menthetetlenül a kapusok lesznek a kedvenceim.
Ahogy méltóságteljesen bevonulnak, a kapuhoz siklanak és felkészülnek a kezdésre. A mai napig szeretem figyelni, ahogy feltörik a jeget az induláskor. A teljes “páncélban” csillogó lovagok, akik az első perctől az utolsóig a pályán vannak, és elképesztő módon védik területüket.

A magyar csapatok közül hamar a Miskolci/DVTK Jegesmedvék lettek a kedvencek, ott is persze a kapus: Adorján Attila.

Az NHL-ben is körbenéztem, mert nem akartam ugyanannak a csapatnak drukkolni, akiknek Máté. Ő Boston Bruins szurkoló, így nézegettem az Arizonát, Nashvillet, de egyik csapat játékstílusa sem fogott meg annyira… Ez viszont a Bostonról nem volt elmondható… Így ők lettek a befutók. Akkor lettem igazi szurkoló, amikor az All Star Gála nézés közben felfigyeltem Tuukka Rask nevére. Utánanéztem, de elsőre nem volt szimpatikus. Aztán később újra megnéztem, rákerestem videókra, amik mutatják a védéseit…. Headshot egy pillanat alatt… Innentől mondhattam magam hivatalos rajongónak 🙂 Ekkor még csak lelkes néző voltam, eldöntöttem, hogy ki fogok jutni, hogy megnézhessem őket Bostonban.


Azt se fogom elfelejteni, mikor a budapesti Winter Classicon voltunk a Városligetben és a Macik mentek fel a jégre. Ott álltam a folyosó mentén így közvetlen előttem haladtak el, élükön Adorjánnal. Úgy éreztem magam, mint mikor a gyerek mellett elsétálnak a hősei:  hatalmasak, félelmet nem ismerőek, vérbeli ragadozók… Ennyit erről.

Szerettem nézni és vágytam rá, hogy ha csak egyszer is, de kipróbálhassam. Persze nem volt kérdés, hogy kapus akartam lenni. Áhítoztam rá, de nem léptem. Miért? Mert még csak elképzelni se tudtam, hogy képes lennék rá. Hogy úgy cikázzak, közben kerülgessem az ellenfeleket és végül gólt lőjjek. Azt gondoltam megmarad álomnak. Egészen addig, míg Máté 2018. január 4-én küldött egy Facebook esemény meghívót, egy kezdőknek szóló amatőr jégkorongos edzésről. Felkeltette az érdeklődésem, de amint megláttam, hánykor kezdődik (7:00- 8:00) először azt hittem vicc vagy véletlen elírás, de kiderült, hogy nem, így el is engedtem fejben a dolgot.

“Ehhez baromi korán kellene kelni… Felejtős”

De nem akartam, hogy eltűnjön a süllyesztőbe, ezért az “Érdekel” gombra nyomtam. Ki tudja, de valahol belül tudtam, hogy erre nagyon kicsi az esély. Persze rögtön jöttek az ismerősöktől a likeok, amin csak mosolyogtam, hogy gyerekek, attól mert érdekel, még nem biztos, hogy ott lesz az ember.

Aztán jött egy üzenet Zentai Károlytól, amiben az állt: “Amennyiben tényleg érdekel, itt a száma.”
Pont ennyi hiányzott. Ez a pici lökés, az a bizonyos sorsszerű fordulat, hogy azt gondoljam, ennek oka van. Tényleg el kellene menni.

Aznap este munka után fel is hívtam. Beszélgettünk arról, hogy ki vagyok, mi vagyok, és a szándékaimról. Persze rögtön mondtam az elején, hogy életemben nem voltam még a jégen, így is menni fog? Mire ő:

“Persze!”

Utána mondta, hogy tud nekem hozni pár dolgot, hogy ne törjem össze magam rögtön első alkalommal. Megbeszéltük, hogy a szerdai edzésre hogy jutok oda, mikor, mit vigyek és, hogy előző nap még írjak neki, nehogy otthon hagyja a dolgokat.

Ez volt csütörtökön, pénteken is volt edzés, de akkor sajnos most dolgoztam. Nem is volt baj, mert úgy elkezdtem izgulni, mint aki minimum érettségizni készül. Onnantól nem mertem meccset nézni és állandóan ismétlődtek a kérdések a fejemben:

Mi fog történni? Mi van ha baromi nagyot esek? Mit vigyek? Mit vegyek fel? Hogy jutok oda? Hisz fogalmam sem volt, hol van a “rámpa”.

Ez szerencsére kedd estig enyhült. Akkor este újra átbeszéltem vele, mi merre, hogy… Igen, így utólag azt mondom túlparáztam, biztos vicces volt 🙂 Ruha választásnál, mivel nem tudtam mi lehet a jó, kb. az összeset bepakoltam egy kis sport táskába. Majd ott kitalálom. Azt tudtam, hogy ő hoz nekem korcsolyát, könyökvédőt, sisakot meg nadrágot.

Nagyon nehezen aludtam el. Sokáig forgolódtam és az az álmom jutott eszembe, ami talán két hónapja volt:  Egy jégpályánál voltam, emlékszem,hogy rálépek a jégre, ami szerencsére sikerült, elkezdtem siklani, de amint kanyarodni próbáltam, elkezdtem forogni és nem tudtam megállni. Remélem az edzésen ilyen nem fog történni…  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..