Mez-telenül

0
312
views
skeeze / Pixabay

A következő edzésre már nagyjából a saját felszerelésemmel indultam. Elégedett voltam, hogy már kezd összeállni a puzzle, de egy nagyon fontos elem még hiányzott: egy mez. Enélkül azért mégsem az igazi. Írtam a szervezőnek, nincs-e valahol neki egy elfekvőben, szerencsémre kedvező volt a válasz.
Ma még erőltettem a reggelit, de éreztem, hogy ki kell erre találnom valamit, ha nem akarom kidobni a taccsot a héven. Van, amit nem érdemes erőltetni…

Hála az égnek nem felejtette el az ígéretét, kopogott az ajtónkon. Ekkor már fel voltam öltözve, már csak mez hiányzott. Kissé elámult, majd meg is jegyezte, hogy nem számított rá, hogy már lesz cuccom. Hát én sem. Mosolyogva emeltem magam elé a mezt. Hát még amikor észrevettem, hogy kinek a neve van a hátulján.

“Ez így még jobb lesz” -gondoltam.

Két mozdulattal magamra kaptam és követtem a többieket az öltözőből.

Bíztam benne, hogy az a magabiztosság, amit a felszerelésből kaptam, erőt ad ahhoz is, hogy megálljak a jégen.
A cél nem változott, ahogy az első feladat sem: jó lábtartással és térdhajlítással elindulni. Az lepett volna meg, ha nem így lett volna. Örültem, hogy újra pályán voltam. Az elején nehezen akaródzott a siklást sikerre vinni, de szép lassan azon kaptam magam, hogy már azért kellett harcolnom, hogy megálljak. Megnyugtatott a palánk közelsége, hogy ha bármi van, tudok hova kapni. Bár tudtam nem lenne jó ezt megszokni, jelenleg örültem, hogy az első lépéseimet tehetem.

A kíváncsiságom kezdett el hajtani, meg persze a haladni akarásom. Mivel a megállás még nem ment, elkezdtem  próbálgatni a kanyarodást. Ne menjen már kárba a lendület 🙂
Új feladatot kaptam: helyből indulás, azaz a vezető láb egyenesen áll, a másik merőlegesen mögötte, azzal kell ellökni magam és a vezető lábon egyensúlyozva haladni. A másik láb meg legyen minél tovább a levegőben. Ekkor ismerkedtem meg a korcsolyám külső élével, és azzal a ténnyel, mennyire nehéz is azt használni. Így nem is volt egyszerű egyensúlyozni egy vékony él külső peremén, hogy jól működjön, jobban ki kellett dőlnöm. A jobb lábamra hamarabb ráéreztem, de a ballal még komoly harcaim akadtak.
Különösen mert ezt fejben kellene eldöntenem, hogy menjen és hogy elhiggyem, nem fogok oldalra esni.

Ez egy jó kis mentális fight lesz önmagammal szemben, de állok elébe, győzni akarok.

Való igaz, hogy másodszor voltam jégen, mégis nehéz volt, hogy azt látom, hogy a többiek hol tartanak. Ők már hátrafelé mentek, míg én a pálya szélén próbáltam nem elesni. Egyaránt jó és rossz érzéssel töltött el, de mégis inkább motiválásnak fogtam fel.

Eldöntöttem, hogy nekem is így fog menni, kerül, amibe kerül.

Megfogadtam, hogy hiába akarok már ott lenni, most a lehető legfontosabb, hogy türelemmel stabil alapokat építsek ki magamnak. Cserébe ennek és a múltkor első esésnek köszönhetően, fokozatosan egyre csökkent a jégtől való félelmem. Ha meginogok, már visszatudom magam lendíteni, hála annak, hogy türelemre intem magam és nem teszek hirtelen és kapkodó, hadonászó mozdulatokat. Bár, azért nem mondom még jó, hogy ott a kis kapaszkodóm.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..