“Vadjégre” fel!

0
229
views
jill111 / Pixabay

Az edzést követően este mérkőzés volt a Tüskecsarnokban.
Szerencsémre időben hazaértem, így itthonról figyelhettem a közvetítést. Őszinte leszek, nem emlékszem milyen mérkőzés volt, vélhetően MAC meccs, ha a helyszínt vesszük figyelembe.
Az első perceket úgy néztem, mint minden eddigi meccset. Majd hirtelen, szinte derült égből villámcsapásként végig szaladt a szemem a pálya képén:

De hisz ott edzettem még reggel!

Innentől kezdve gyermekded csodálattal néztem, ahogy keresztül-kasul vadásznak a korongra, miközben a kamera ráközelítve majd távolabbról mutatja a terepet. Ott dulakodtak, ahol reggel még azért küszködtem, hogy megforduljak borulás helyett. Ott ül a csapat, ahol reggel még mi kapkodunk levegőért.  Eddig is alázattal és ámulattal telve léptem be minden alkalommal a csarnokba, de ez még jobban azt nyomatékosította, hogy azt érezzem:

Mindegy kinek drukkolok, kinek az oldalán állok, ritka szerencsés vagyok, hogy egy ilyen helyen tanulhatok meg “repülni”.

Hétvégére az volt a tervem, hogy lemegyek a közeli jégpályára, hogy a magam kis tempójába, a magam nyugalmában ráérezzek arra, hogy is álljak meg a jégen. Sőt, nem megállni akarok, hanem elindulni, menni és végül száguldani! Igen, lehet a pénteki meccs nézés kicsit megrészegített, ki akartam használni a lendületet!
Nincs más hátra, mint eljutni a pályára… ami szombaton nem sikerült…
De vasárnap délelőtt összeszedtem magam és a korcsolyámat felkapva neki vágtam a végtelenül hosszú útnak… 15 perc múlva már a napi jegyet váltottam meg a bejáratnál.
A pálya kisebb, mint a csarnok, ugyanakkor izgalmas az elrendezése, van egy elülső rész, ami elég lenne, hogy az ember körbe-körbe bohóckodjon. De innen jobb oldalt egy jégfolyosó vezetett egy hátsó részre, ami majdnem ugyanekkora volt, annyi különbséggel, hogy a fákat bele kellett venni a számításba, mert azok is a pálya részei voltak. Ez azért nagyon lett jó ötlet, mert tele lettek aggatva fényfüzérekkel és esténként, mikor fel vannak kapcsolva, gyönyörűen mutatnak. Innen egy másik folyosón lehet visszajutni az elülső részbe.  Nagyon családias a hangulat a kis fabódékkal, rám is rám ragadt volna pillanatok alatt, ha nem sziklaszilárd céllal jöttem volna.
Az azért hozzátartozott a stratégiámhoz, hogy lehoztam a lábszárvédőt. Csak, hogy ne azon járjon az agyam, hogy mennyire fogom megérezni a hiányát, ha mégse hoznám. Hogy ne legyen ANNYIRA feltűnő, vittem a sportszárat is.

Óvatosan bátortalan léptekkel térképeztem fel a stabilitásom határait és a “vadjég” állagát. Hát… összegezve?

Teljesen más.

Esett a hó, ezzel vékony réteget képzett a placcon. Ez mondjuk nekem jól jött az első lépéseknél. Apránként hátra botorkáltam a folyosón.

Mire észbe kaptam, a kezdeti bizonytalanságomnak nyoma se volt, körbe-körbe mentem a pályán, a megszokott séta tempóhoz képest háromszor gyorsabban.

Nem volt bennem félelem, csak a harci kedv, hogy minnél több kanyart beiktatva haladjak.

Még ha ki is billentem, gyorsan vissza tudtam nyerni a pengék fölött az uralmat. Néha, mikor megálltam kicsit levegőt venni, láttam, ahogy mások is félénken araszolnak a palánk mellett, el sem eresztve azt. Nem éreztem már azt a ragaszkodást, mint az legelső edzéseken.
Nem volt senki, aki a feladatokat mondja, így amennyire tőlem tellett folyamatosan mozgásban voltam. Csak ekkor vettem észre, hogy kb. egy edzésnyi ideje siklok fel-alá. Folyt rólam a víz és kapkodtam a levegőt.

De elégedett voltam…

Szükség is volt erre a kiruccanásra, mert Kara még az edzés végén közölte, hogy változások jönnek az edzés beosztásban…

Vajon ez mit jelenthet? ez engem is érinthet?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..