Botokat a jégre!

0
155
views
PhotoMIX-Company / Pixabay

Nehéz volt a kedd, mert akkor tudtam meg, hogy szerdán 12 óráznom kell. Érdekes volt figyelni a reakciómat, azt, hogy a mérgelődés helyett, inkább a másnap reggeli edzésre koncentráltam.  Nem érdekelt, hogy a nap további része hogy alakul, csak a hétfői sikerélmények jártak a fejemben. Meg az, hogy hogyan tudnék még jobban javítani a hibáimon. Meglepett, hogy ez volt számomra annyira fontos, hogy a megszokott munka miatti morgás is teljesen eltűnt.
Elégedett voltam az új “szemléletemmel”, azaz, ahelyett, hogy azért ostorozom magam, mi nem megy, inkább annak örültem, ami sikerült.

Csak előre, szépen, apránként…

Új nap, új kihívás! Vajon mi fog ma történni?
Kíváncsian vártam, hisz újra a többiekkel leszünk.
Ma vajon visszaáll a régi rendszer és visszakerülök a palánk mellé?
Azzal se lett volna baj! Egyszerűen tényleg nem tudtam ma mire számítsak.

Ma már jobb szájízzel majszoltam a csokit, ettől legalább nem leszek rosszul. Már kezd kialakulni a rendszer hány kockát érdemes megenni 🙂
Ismét együtt öltözött a falka, ezúttal rögtön félrevonultam, hogy az aláöltözőt magamra kapjam. Ez egy olyan öltöző volt, ahol nem hosszú padok voltak, hanem “mint az igaziakban”,  el voltak kis választókkal szeparálva emberenként, az alsó részen hatalmas számmal jelezve kié melyik. Hangulatosnak hangulatos, csak lényegesen kisebb helyen kellett megoldani, amire máskor egy teljes padnyi helyem van. Nem baj, feltaláltam magam, amit szükséges volt kivettem, bepakoltam magam mögé, a többi maradt addig a táskában. Ez a mostani felszerelésemmel megoldható… Na de ha eljutok oda, a mamutot vajon hova rakom?
Pali bá’ miután megérkezett rögtön szólt, hogy az ütőm kint vár a folyosón.
Ó Igen! Akkor most már teljes lesz a szett!
Ezúttal máshonnan jutottunk be a pályára, ahonnan a vendégcsapat szokott jönni. (Persze ebbe is csak utólag gondoltam bele, ott azon járt az eszem, hogy hova lépjek a jeges gumiszőnyegen).

Magabiztosabb léptekkel mentem fel a pályára. Kezemben a botommal csúszkáltam és figyeltem mit csinálnak a többiek, ki hogyan melegít be. Meg persze azt, hogy ki, hogy tartja. Mivel a jelenlévők zöme jobbkezes volt, megpróbáltam az ellenkezőjét csinálni.
A füttyszót követően mindenki a vonalhoz sorakozott, sorokban állva. Ezúttal nem vártam meg, hogy valaki útba igazítson, inkább magamtól mentem utánuk.
Mi mást tehettem volna? Vagy megy vagy nem. Bár az se érdekelt volna, ha nem, azon volt a hangsúly, hogy megpróbáljam!
A harmadik sorral indultam.
Lassabban mint ők, de csináltam mindent, amennyire tőlem tellett. Mint egy kisgyerek, aki próbálja a felnőtteket utánozni.
Egészen addig a feladatig, aminél azt gondoltam először: Ez nem fog menni!

Fél lábon siklani, majd a harmadnál elrugaszkodni és átugrani a vonalat. A visszaérkezés is fél lábon kell, hogy történjen!
Sokat vacilláltam, míg az előttem levők csinálták, de végül én is követtem őket.
Eleinte nem ment, volt, hogy érkezéskor leraktam a lábam stb. De néha sikerült és ez erőt adott, hogy folytassam, a végére már nagyobb arányban sikerült!
Elégedett vigyorral kanyarodtam a következő feladat elé.
Következett a hátrafelé csúszás. Furcsa volt, mert az előre haladáshoz szükséges instrukciók nagy részének ellentétét kell csinálni hozzá. Minden eddig nem használt izmom felébredt. Kínkeservesek voltak az első pillanatok. Lassan haladtam és fájt mindenem. Mire a pálya harmadáig eljutottam, az első sor már visszafelé indult. Ezért inkább úgy döntöttem, először menjenek előrefelé a feladatok jól, ne akarjak mindent egyszerre és azonnal!

A legnehezebb feladat ezután következett: szabad korcsolyázással indulni, majd fél térdre ereszkedni, azon csúszni és onnan visszajönni.
Az elején le se mertem tenni a térdem, csak behajlítottam, aztán mikor kétszer csak majdnem lett belőle a harmadiknál meguntam a saját hezitálásom és leraktam. Eleinte egyenesen haladtam, de hamar elkezdtem kanyarodni oldalra. Jót nevettem magamon. Valami még hiányzik a képletből azt hiszem… A nagy zakózás helyett mindenképpen ez volt a jobb verzió.
Pláne mikor láttam, hogy a többiek is teknősbéka módjára borultak fel.
Ez csak még jobban meghozta a kedvem, hogy próbáljam meg.
Pali bá’ is megjegyezte mikor elhaladt mellettem, miközben próbáltam felkecmeregni:

“Nem baj ha elesel, az azt jelenti, hogy megpróbáltad!”

Folytattam a kísérletezést, néha már-már egészen közel voltam, hogy sikerüljön.

Az edzés közben páran megjegyezték, hogy de egy hete még a palánk mellett csúszkáltam és most már itt vagyok velük! Csak így tovább! Mosolyogva köszöntem meg a biztatásukat. Bele se gondoltam, hogy tényleg ez történt.

Jöhettek a korongok!
Korongvezetés zárásként egy kézzel majd két kézzel. (Annyi hibával, hogy egy teljes bejegyzést teleírhatnék vele… 🙂 ) Örültem, hogy A-ból eljutottam B-be, egyre kevesebb vissza kanyarodással.
Mikor már vége volt az edzésnek, még gyorsan odacsúsztam a kapuhoz, hogy megnézzem milyen magas hozzám képest. A vállamig ér.

Hát… nem én leszek a legmagasabb kapus, az biztos!

Ezek után nem is volt kérdés számomra, hogy ha van rá mód, akkor pénteken is jégen akarok lenni!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..