Negatívumok… Kívül tágasabb!

0
203
views

Ideje, hogy leteszteljem az elméletem, az elvekről, a rendszerességről  és természetesen a motiváció kapcsán. Megfogadtam, hogy a negatívumokat, nem viszem magammal a pályára, ott ezeknek nincs helye.
Amikor a csarnokhoz értem, eszembe jutott, hogy idefele egyszer se néztem  az órámra. 5:55…
Kicsit a koránhoz képest is korán sikerült ideérnem…
Jobb híján leültem az épülettel szemben, nem vitt rá a lélek, hogy bent olvadjak szét a melegben.
Miki húsz perc múlva jelent meg, meglepődött, hogy milyen gyorsan ugrottam fel.
– Mióta vagy itt?
– Kb. 25 perce-
– Atyaég, de elhivatott vagy – nevetett.
Én is ezt remélem… Megmosolyogtat, hogy micsoda rendszert, sőt, szinte már szeánszt kerítek az esti és a reggeli készülődésnek. A felszerelés összekészítése, bepakolás, pontról pontra követem, átnézem, nehogy valami kimaradjon. Ezután az egész pakkot átcipelem a nappaliba, onnan úgyis csak kb. 2 lépés az előszoba…
Az öltözés is ilyen. Még mindig az az érzés tölt el, mint mikor a Marczi skateben felvettem a felszerelést.

“Senki nem tud megállítani!”

Jégre lépve, rövid bemelegítés után a bedobott korongokból szereztem egyet és a kapu felé vettem az irányt.  Az első lassú ráfordulás után lőttem el. Mellé is ment. Jó, tényleg az lepett volna meg, ha betalál. De ez nem vette el a kedvem, újra korongot szereztem.
Ezúttal kicsit nagyobb lendülettel indultam el. Már félúton rájöttem, hogy túl fogok menni, de azért mégis visszakézből előttem, hátha… Betalált!

A mai edzés kihívása a keresztlábazás volt számomra. (…amiből majd egyszer majd koszorúzás lesz.)
Az S szlalomozás szélső pontjain át kell rakni a külső lábat a másik mellé. Azaz, ha balról mész a jobb lábat rakod a bal elé és fordítva. Fontos ennél a gyakorlatnál, hogy terpeszben kell lenni, sőt tilos kinyújtott lábbal. Minden feltétel teljesült, így nagy örömömre, talpon maradtam a gyakorlat végéig 🙂
…Ekkor még nem ismertem fel, hogy ez pont egy olyan gyakorlat első lépése, aminek végkifejletét irigykedve néztem a tv-ben.
Utána kicsit próbálgattam a hátrafelé haladást, lassan de biztosan, néha imbolyogva, néha kicsit felgyorsulva (költői túlzás). Idő kell neki, hogy ne idegen legyen, hanem egyre megszokottabb.
Ma se maradt ki az ugrálás. Ívet kellett menni, majd a vezető lábon ugrani, de ugyanarra is kellett visszaérkezni. Néha szebb érkezések, néha pontatlan “épphogyok” sikerültek.
De nem estem el!
Ha már itt tartunk, most gondoltam bele, hogy az elején minden esést fel tudtam idézni, mikor, milyen hiba miatt, melyik gyakorlatnál. De mostanra már nem hagynak bennem mély nyomot. Nem visel meg, hiszen mások is hibáznak és ahogy ők is, én is ilyenkor már csak gyorsan talpra ugrok és csinálom tovább, ahol abbahagytam.
Ezt a felismerést mindenképp sikerként könyveltem el.

Jöhetett a váltás, korongvezetés. Most még tanulom és többet futok a korong után, minthogy vezetném, de ez idővel változni fog. Ma a toll (a bot vége) megfelelő használatát tanultam. Így, hogy megértettem, hogy érdemes tartani, jelentősen javult a korong elhagyási statisztikám és a tényleges korongvezetési időm.

Zárásként kettesével kellett passzolgatni egymásnak. Először helyben, utána pedig úgy, hogy az egyikünk elindul lassan, addig a másik hátrálva fogadta a passzokat.
Fontos a korong “elkapása” szempontjából, hogy hagyni kell kicsit utána menni a botot, nem pedig mereven tartani. Így lehet könnyen visszapasszolni, akár azonnal. Máskülönben tény, hogy visszapattan a korong, de semmi kontrollod nincs felette hova is fog érkezni.
Ez ment oda-vissza. Volt, hogy el kellett kapnom és fonákkal visszalőni. Felemelő érzés volt minden sikeres elkapásnál, amikor a korong nekicsapódott a bothoz és tudtam: megszereztem, megvan!
Voltak mindkét fél részéről melléfogások, ilyenkor lendületet vettem és utána lódultam. Ezt a részt nagyon szerettem 🙂
Ez volt a második alkalom, hogy passzolgatásra volt lehetőségem. Ehhez mérten nagyon elégedett voltam az eredménnyel. A társam is megdicsért, így fülig szaladt a szám zavaromban. Mondtam neki, hogy ne is kíméljen, bírnom kell.  Mire ő bólintott: Hát igen, főleg ha kapus akarok lenni.
Közben már visszafele tartottunk az öltözőkhöz. A kanyarban utolértem a másik csapattársamat. Váratlanul ért a kérdése:
– És hány külön órád volt?
– Mármint hokis edzés?
– Igen.
Elgondolkodtam:
– Egy sem. Miért? – Ezúttal ő lepődött meg.
– Tényleg? Ejha…Hát, figyelünk a  többiekkel.Nagyon gyorsan haladsz!
Ennyit számítana, hogy önmagamra figyelek, nem pedig arra, hogy más hogy halad?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..