Akkor most indulás…hátrafelé?!

0
180
views
azazelok / Pixabay

Ahogy korábban írtam, volt egy hosszabb szünet, ez egy 2018. februári bejegyzés, csak most lett publikálva.

Még mindig megmosolyogtat, ahogy az emberek megbámulnak az utcán.
Egy alacsony, vörös hajú lány, egy hatalmas gurulós sporttáskával és egy közel akkora bottal, mint ő maga. Sokan felajánlották a segítségüket, kedves tőlük. De úgy vagyok vele, én választottam ezt, nekem kell megküzdenem minden akadállyal. Remélem majd egyszer a kapus felszereléssel is …
Cserében az oda-vissza út egyre gördülékenyebben megy, lassan rutinossá válik.

Az esti előkészületnek is már megvan a maga szeánsza, mikor kezdek el pakolni, minek hol van a helye, hova rakom a táskát, mit készítek elő reggelre. Az alaposság abból fakad, hogy nem szeretném, hogy a pálya mellett derüljön ki, hogy valami otthon maradt.
Hazaérve pedig mindennek megvan a maga helye a sarok polcon.
Ha csak a szobámban vagyok, sokszor előfordul, hogy csak ülök az asztalomnál és a felszerelésemet bámulom.

“Ki gondolta volna, hogy egyszer tényleg belevágok? “

Mindjárt kezdünk, de Pali bá még nincs itt, ilyenkor kicsit szabad a vásár és mindenki kénye-kedve szerint készülhet a kezdésre. A korongokat már valaki beborította, a többiek egy emberként vetődnek rá ilyenkor, hogy gyorsan mindenki előtt a kapuba juttassák a pakkot.
Miután jégre léptem gyorsan bemelegítettem és szereztem én is egy korongot. A palánkhoz hajtottam vele, hogy gyakoroljak kicsit.

Már lőttem párat, mikor hirtelen bot kopogásra lettem figyelmes. Oldalra lestem. A csapattársam ütötte a jeget, felém fordítva a botját. Vettem a lapot és vigyorogva passzoltam neki tovább a korongot. Ezt gyakoroltuk amíg elő nem álltam az ötlettel, hogy passzolgassunk a kapuig majd ott átadom neki és lője be. A művelet sikerült is, igaz a korong a kapu mellett siklott el, de mégis örültem neki, hogy ez már több volt, mint amit eddig megpróbáltam. Valahol itt kezdődnek a játék első lépései, nem?

Ma nem volt Pali bá, úgyhogy más tartotta az edzést. A lányokkal egy sort alkotva indultunk a széléről. A feladatok hasonlóak voltak, mint az öregé.
Kezdésnek láb emelgetéses futással irány a túloldal. Utána kanyarokat tenni, előre és hátramenetbe.
Az egyiknél előre haladva meg kellett érinteni a jobb majd bal térddel a földet. Eleinte nem mindig sikerült. Sok tényezőn múlik, főleg, hogy legyen elég türelmem magamhoz.

Nagyjából sikerültek a feladatok. Igyekeztem a többiekkel együtt csinálni, annak ellenére, hogy ők sokkal előrébb járnak, mint én.
Nem baj, befogom érni őket!
Sok feladatot hátrafelé is meg kellett csinálni, ezek előre fele is alig akartak menni, úgyhogy én még eddig nem kacérkodtam vele. Néha megpróbáltam, de lassan is ment meg még inkább sehogy, úgyhogy hamar feladtam. De ez nem megoldás.
Akkor álljunk meg… Miért nem szeretem? Mert féltem is, hisz hátrafelé nem látok annyira jól, mi van ha emiatt elesek? Felesleges ettől tartani, hisz annyi felszerelés van rajtam, hogy meg sem érezném…

Meg kell próbálni, nem?
De!

Na ma akkor megcsinálom… végig és jól!
Kértem azért pár jó tanácsot két feladat között. Hasonló, mint előrefelé menni… Csak épp teljesen más! 🙂 A korik nem V irányba nyitnak hanem az orr felé zártan és sarok felé kell nyitni. Még leírva sem egyszerű…
Hát még kivitelezni!

Vért izzadtam vele, mert minden lábizmom tiltakozott és feszült, de eldöntöttem, csinálom, amíg bírom. Így végre rendszeresen legalább a pálya feléig sikerült, néha még tovább is.

Jöhet a másik kedvenc… A korcsolya külső éle. Kifele kell dőlni… Testtel is, de főleg a lábfejjel. Különben olyan érzésed van, hogy mész előre, és közben kissé oldalasan. Nem a legmegnyugtatóbb és legstabilabb érzés.

Az óra utolsó felében korongvezetéses feladatok voltak. Ezeket azért szeretem mert, annyira a korongra figyel az ember, hogy nem tart annyira az eséstől, és kevesebb hibát vét. Ilyenkor a korcsolyázás inkább ösztönből jön. Ez később jól jön, de az elején arról is elvonja a figyelmet, hogy a helyes lábtartás meglegyen.
Zárásként pedig pont az jött, amivel kezdtem az edzést: korong passzolás.
Körbe álltunk és körbe, majd keresztbe adogattuk a korongot. Két dolgon múlik, hogy ilyenkor időt spórolj magadnak és ne kelljen az elhibázott pakkokért elcsúszni: az ütő legyen párhuzamosan azéval, aki adni fogja, majd miután ellőtte és úton van feléd, fontos, hogy az ütőt picit beleengedd a mozdulatba és a toll íve fogja meg. Miért? Mert ha mereven tartod, arról könnyen elrepül bármilyen neki tetsző irányba.
Az is lényeges, hogy mindig összenézz azzal, akitől várod a korongot.
Ez az alapvető kommunikáció később a játékban is elengedhetetlen lesz.

Nehéz volt felöltözni és hazaindulni, mert tudtam, hogy két edzés ki fog maradni. Szomorú lettem, mert szeretek jönni. Oké, tudom, két edzés nem a világ vége… Egyszerűen tetszik, hogy valami megmozgat annyira, hogy felkeljek miatta 5-kor, ahelyett, hogy aludjak.
Azt érzem sokat tett hozzám: erősít testileg-lelkileg, önkontrollt tanít és türelmet magamhoz és másokhoz.

Már várom, hogy ne kelljen ennyire “koncentráltan” játszani, csak törni előre a jégen és megszerezni a korongot. Való igaz, hogy nem ez a végcél… Én majd egyszer az akarok lenni, aki megakadályozza ezeket a törekvőket, hogy gólt lőjjenek 😉

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..