Vissza a startra?

0
137
views

Nagyon izgultam, mert egy hét telt el az utolsó erősítés óta. Való igaz, két edzés nem a világ vége. Mégis szabályosan elvonási tüneteim lettek.
Vajon sokat számít ennyi kihagyás?

Gyors mozdulatokkal kapkodtam fel magamra a felszerelést és meg sem várva a többi lányt, már mentem is a jégre.
De bent még sötétség uralkodott. Csak a fenti tüskék világítottak sejtelmesen. Igen, pont erre emlékszem abból, mikor először elmentem mellette a folyosón. Felbaktattam a kispadra és vártam a többiekkel.
Nem sokáig bírtunk magunkkal, és bár nem kapcsolták még fel a világítást, mi felléptünk a pályára.
Érdekes élmény volt a félhomályban csúszkálni, mert a többieknek csak a sziluettjét láttam, az arcuk nem volt kivehető.


Egy éles kattanás kíséretében fényárba borult.

A bemelegítés és az első körök viszonylag könnyen mentek, rosszabbra készültem, de még messze a vége.
Most is sokszor észrevettem, hogy úgy próbáltam felvenni a többiek mellett a ritmust, hogy nekem nincs a hátam mögött annyi jégidő, mint nekik.
Egyszerre éreztem késztetést arra, hogy velük együtt haladjak, ugyanakkor legalább ennyire fontosnak tartottam, hogy az alapokkal foglalkozzak. Dilemmás kérdés, hogy a lábtartásomon csiszoljak vagy kisgyerek módjára próbáljam utánozni a nagyokat.
Már-már azon agyaltam, hogy megfelezem az edzést és az egyik részében ezt csinálom, a másikban azt. Az edző mosolyogva legyintett.

Csináld inkább a többiekkel, majd közben javulni fognak a hibák.

Oké, nem vitatkozom 🙂

Ma is terítéken volt a hátrafelé korcsolyázás… Igen, még mindig… De jó is lenne, ha egy edzés alatt tökélyre lehetne fejleszteni. 🙂
A palánk mellett próbálgattam a hátrafelé csúszást, meg ennek egy plusz változatát, a halacskát. Ennél ha lehet még fontosabb, hogy a feltételek teljesüljenek: helyes láb tartás, súlypont megfelelő helyen. Mert ugyanúgy, mint előre, hátrafelé is lendülettel kell ellökni magad. Ha ez nincs meg és nem akarod erőnek erejével a végén összehúzni a lábaid, akkor megállsz a mozdulat kellős közepén.

Már egész szépen elkezdtem haladni, amikor hirtelen a csarnok a feje tetejére állt. Legalábbis ezt gondoltam, amíg nem éreztem meg a jeget a hátam alatt. Egy pillanatra még az is eszembe jutott, ahogy reggel azon gondolkodtam öltözködés közben, hogy vajon ez a nadrág mennyit véd.
Hát… fogott is, meg nem is…
Egy pillanatig nagyon fájt, de nem adtam magamnak időt, hogy elsüllyedjek ebben. Olyan gyorsasággal igyekeztem felkelni, mint aki csak a gyakorlatot fejezte be.
Nem akartam tudatosítani magamban, hogy elestem és nem is valami jól érkeztem. Mintha mi sem történt volna…
Talán pont ennek köszönhetően rohamosan javulni kezdett.

Pechemre az edző észrevette és leküldött, hogy szusszanjak egyet. Nekem eszembe sem jutott volna, mert számomra ez pont az a sport, ahol bírni kell a gyűrődést.
Így, amikor elfordult visszalógtam a pályára.
Való igaz, minden mozdulatot éreztem, de ez sem szegte a kedvem, mert csinálni akartam.

“Ez kevés ahhoz, hogy elvegye a harci kedvem” – vigyorogtam magamban.
Ezekből is tanulni kell és haladni.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..